Tételek # 
# Webhely Találatok
1   Link   Országos értékvadászat - nol.hu
Értékeink jobb megismerése érdekében a TÉKA-konzorcium most Értékvadászat címmel országos versenyt hirdet iskolák, intézmények, civil szervezetek számára. Emellett önkormányzatok és vállalkozások számára is akciókat hirdet, Magyarország tájainak, épített és természeti kincseinek felfedezésére. A Norvég Alap több mint 300 millió forinttal támogatja ezen értékek feltárását, adatbázisba rendezését – az úgynevezett Tájérték Kataszter (TÉKA) létrehozását – és interneten keresztül történő elérhetővé tételét. A létrejövő adatbázisból megtudhatjuk például, hogy utazásaink során hol, mit érdemes megnézni, és magunk is feltölthetjük az általunk felfedezett értékeket. A szakemberek, önkormányzatok a tervezett szolgáltatások keretében elengedhetetlen információkhoz jutnak például a települések fejlesztési, rendezési terveinek elkészítéséhez.
19
2   Link   Országos tájérték vadászat indul! - orientpress.hu
A Norvég Alap több mint 300 millió forinttal támogatja Magyarország tájainak, épített és természeti kincseinek feltárását, adatbázisba rendezését – az úgynevezett Tájérték Kataszter (TÉKA) létrehozását – illetve azt, hogy mindez az interneten keresztül is elérhető legyen. A projekt öt szervezet, köztük a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium együttműködése révén valósul meg. A magyar táj értékeinek széles körű megismerése érdekében a TÉKA konzorcium 'Értékvadászat' címmel országos akciót, versenyt hirdet iskolák, intézmények, civil szervezetek, valamint magánszemélyek számára.
20
3   Link   Országos tájérték vadászat indul - Önkornet
A Norvég Alap több mint 300 millió forinttal támogatja Magyarország tájainak, épített és természeti kincseinek feltárását, adatbázisba rendezését - az úgynevezett Tájérték Kataszter (TÉKA) létrehozását - illetve azt, hogy mindez az interneten keresztül is elérhető legyen.
18
4   Link   Országos értékvadászat indul: Tájérték Kataszter - TÉRPORT
Magyarország tájai, épített és természeti kincsei mindannyiunk közös öröksége. Mégis nagyon kevesen ismerik és érzik magunkénak őket.
18
5   Link   Verseny Magyarország értékeiért - DunaTV
Internetes adatbázisba akarja venni Magyarország tájait, épületeit, természetvédelmi kincseit a TÉKA konzorcium. A társulás adatbázisába bárki bejegyezhet, a versenykiírás szerint pedig még nagyértékű ajándékokat is nyerhet kirándulási emlékei megosztásával.
21
6   Link   Országos értékvadászat indul - ATV
Értékvadászat címmel országos versenyt hirdet iskolák, intézmények, civil szervezetek, valamint magánszemélyek számára az országos Tájérték Kataszter (TÉKA) megvalósítására létrejött konzorcium. Az Értékvadász mozgalom célja a résztvevők környezetében található természeti és kulturális értékek feltárása, valamint célzottan gémeskutak és kiépített források, forrásfoglalások felkutatása, amely információk hozzásegítenek tájaink védelméhez. A győztes csapat két éjszakás közös kirándulást nyer egy nemzeti parkba, illetve további, többszázezer forint értékű jutalom is gazdára talál majd.
17
7   Link   Értékrend - Országos kataszterbe rendezik védett és elfeledett közkincseinket - MNO
Több mint százezer magyarországi tájérték kerülhet abba a kataszterbe, amelyet norvég támogatással hoznak létre szakemberek. Az internetes közösségi oldalakhoz hasonlító rendszerbe védett és elfeledett természeti képződmények, építmények, sőt hagyományok is bekerülhetnek – a lényeg, hogy fontosak legyenek az adott közösség számára. A szervezők szeretnék elérni, hogy valódi mozgalom jöjjön létre értékeink védelmére.
67
8   Link   Levadásszák tájértékeinket - nol
A magyar táj értékeinek széles körű megismerése érdekében Értékvadászat címmel országos akciót, versenyt hirdet iskolák, intézmények, civil szervezetek, valamint magánszemélyek számára a TÉKA konzorcium.
15
9   Link   Értékgazdag település - pályázat - orientpress.hu
A magyar táj értékeinek széles körű megismerése érdekében Értékvadászat címmel országos akciót, versenyt hirdet iskolák, intézmények, civil szervezetek, valamint magánszemélyek számára a TÉKA konzorcium.
19
10   Link   120 ezres adattárrá bÅ‘vült a TÉKA - orientpress.hu
Két éves időtartama alatt közel 120 ezer bejegyzéssel bővült a TÉKA adattára: a digitális kataszter Magyarország természeti és kulturális kincseinek eddigi leggazdagabb és részletesebb gyűjteményévé vált. A program lezárult, ám tudástára egy honlapon bárki számára elérhető marad.
19
11   Link   Vadássz és nyerj! - szabadfold.hu
Értékvadászat címmel országos verseny indul iskolák, intézmények, valamint magánszemélyek számára, melynek célja a résztvevők környezetében található természeti és kulturális értékek feltárása. A győztes csapat kétéjszakás közös kirándulást nyer egy nemzeti parkba, illetve több százezer forint értékű jutalom is gazdára talál.
18
12   Link   Indul az országos tájértékvadászat - vg.hu
A magyar táj értékeinek széles körű megismerése érdekében a Tájérték Kataszter konzorcium Értékvadászat címmel országos akciót, versenyt hirdet iskolák, intézmények, civilszervezetek, valamint magánszemélyek számára – közölte a zöldtárca. A Norvég Alap több mint 300 millió forinttal támogatja Magyarország tájainak, épített és természeti kincseinek feltárását, adatbázisba rendezését, és azok internetes elérését.
12
13   Link   Ezért érdemes versenyezni! - Csatlakozna? - hirszerzo.hu
Értékvadászat címmel országos versenyt hirdet iskolák, intézmények, civil szervezetek, valamint magánszemélyek számára az országos Tájérték Kataszter (TÉKA) megvalósítására létrejött konzorcium.
21
14   Link   Országos értékvadászat indul - osztálykirándulás is nyerhetÅ‘! - hasznoshirek.hu
Értékvadászat címmel országos versenyt hirdet iskolák, intézmények, civil szervezetek, valamint magánszemélyek számára az országos Tájérték Kataszter (TÉKA) megvalósítására létrejött konzorcium. A győztes csapat két éjszakás közös kirándulást nyer egy nemzeti parkba, illetve további, többszázezer forint értékű jutalom is gazdára talál majd.
10
15   Link   Magyarország tájértékeinek nyomában - kultura.hu
A Tájérték Kataszter (TÉKA) című projekt megvalósítására alakult konzorcium pályázatot hirdet Magyarország természeti és kulturális tájértékeinek felkutatására.
139
16   Link   Országos Tájérték Kataszter készül – Települések is bekapcsolódhatnak az értékvadászatba - localinfo.hu
Önkormányzatok, kistérségek is csatlakozhatnak a Tájérték Kataszter (TÉKA) megvalósítására létrejött konzorcium által meghirdetett Országos Értékvadász mozgalomhoz. A versenyt iskolák, intézmények, civil szervezetek, valamint magánszemélyek számára hirdették meg május 15-én, s a győztes csapat kétéjszakás, közös kirándulást nyer egy nemzeti parkba. A konzorcium örömmel fogadja, ha települések, kistérségek helyben is meghirdetik a versenyt, és külön díjjal segítik elő térségükben a részvételt.
17
17   Link   Országos Értékvadászat - budapestedu.hu
Értékvadászat címmel országos verseny indul iskolák, intézmények, civil szervezetek, valamint magánszemélyek számára az országos Tájérték Kataszter (TÉKA) megvalósítására létrejött konzorcium keretében. Az Értékvadász mozgalom célja a résztvevők környezetében található természeti és kulturális értékek feltárása, valamint célzottan gémeskutak és kiépített források, forrásfoglalások felkutatása.
19
18   Link   Országos Értékvadászat - Sulinet
Érdekes és mindenki számára nyitott pályázatot hirdet Országos Értékvadászat címmel a Tájérték Kataszter (TÉKA). Az országos versenyben mindenki részt vehet, akit érdekel a környezetében található természeti és kulturális értékek - célzottan a gémeskutak, kiépített források, forrásfoglalások - felkutatása. Az tájérték-vadászatra csapatok és magánszemélyek jelentkezését várják, mindenkiét, aki nyitott szemmel jár a világban és észreveszi a benne található sokszor hétköznapinak tűnő szépséget.
21
19   Link   Országos tájérték vadászat indul! - gordiusz.hu
A magyar táj értékeinek széles körű megismerése érdekében a TÉKA konzorcium "Értékvadászat" címmel országos akciót, versenyt hirdet iskolák, intézmények, civil szervezetek, valamint magánszemélyek számára.
23
20   Link   Indul az országos értékvadászat! - TÉKA projektbemutató sajtótájékoztató (beszámoló és felhívás) - TÉRPORT
Értékvadászat címmel országos versenyt hirdet iskolák, intézmények, civil szervezetek, valamint magánszemélyek számára az országos Tájérték Kataszter (TÉKA) megvalósítására létrejött konzorcium. Az Értékvadász mozgalom célja a résztvevők környezetében található természeti és kulturális értékek feltárása, valamint célzottan gémeskutak és kiépített források, forrásfoglalások felkutatása, amely információk hozzásegítenek tájaink védelméhez. A győztes csapat két éjszakás közös kirándulást nyer egy nemzeti parkba, illetve további, többszázezer forint értékű jutalom is gazdára talál majd.
21
<< Első < Előző 1 2 3 Következő > Utolsó >>
1. oldal / 3